Mindig is érdekelt az emberi szokások kialakulásának története, sokat olvasok ezzel kapcsolatban. A klub kapcsán arra gondoltam, hogy érdekes lehet a tisztálkodás története, hogy hogyan alakulhatott ki. Hát ezzel kapcsolatban kutakodtam az interneten, összeszedem nektek, hogy mire jutottam.

A tisztálkodás története az ősidőkre nyúlik vissza. Őseink kapcsolatban voltak a vízzel, hiszen tudtak úszni, ez feltétele volt megélhetésüknek. Élelmüket gyakran a vízből szerezték, tehát biztosan érintkeztek vízzel. Fürdési szokásaikról viszont szinte semmit nem tudni. Valószínüleg ilyen célra nem használták a vizet.

A fürdés kultúráját mintegy ötezer évre visszamenőleg ismerjük. Pont ennyi esztendős lehet egy Indus folyó mellett talált fürdő maradványa. Ez egy 7x13 méteres medence, melyet oszlopsor választott el a kabinoktól.

A Krétán lévő palotákban fürdőszobák és fürdőkádat is várták a régészeket. Ezt a kultúrát a rómaiak a világ minden tájára eljuttatták, sőt provincia minden városában voltak nyilvános fürdők. Róma városában hatalmas, fényűző fürdők voltak, ezek szolgálták a lakosság tisztálkodását, ugyanakkor szórakozását és művelődését is.  A Római Birodalom bukása után viszont eltűntek ezek a csodálatos fürdők, utána sokáig nem is hiányzott a tisztálkodás igénye.

A középkori várakban fából készült kádakan és dézsákban tisztálkodtak az emberek, a városokban pedig közös fürdőházak nyíltak. Hamarosan azonban utóbbiakat be kellett zárni a járványok terjedése miatt. Ezért is sokáig a fürdőzés úgy volt a köztudatban, hogy egészségtelen.

Európa hihiéniai mélypontja a  17-18. században volt. 1640-ben például ez az illemtan terjedt el: „Néha elmehetünk a fürdősökhöz, hogy testünk tiszta legyen, s naponként fáradságot vehetünk magunknak ahhoz, hogy megmossuk kezünket. Majdnem olyan gyakran mossuk meg arcunkat is."

XIV. Lajos fürdőzése például abból állt, hogy reggel parfümbe mártott kendővel törölte át az arcát, egy nemesúr pedig néhány csepp rózsavizet öntött a kezére. XV. Lajos korában a versaillesi palotában végzett munkálatok során egy befalazott helyiségre bukkantak. Ebben egy fürdőkád állt, melyet Pompadour márkinő utasítására alakították át szőkőkúttá, ő ugyanis nem tudta mit kezdjen a díszes medencével. A bécsi Hofburgban viszont nem volt fürdőszoba. Erzsébet királynénak úgy kellett könyörögnie Ferenc Józsefnek, hogy legalább neki lehessen egy. A berlini császári palotában élő I. Vilmos hetente egyszer akart fürdeni. Számára a szomszédos Hotel Adlonból vitték át ilyenkor a bádog fürdőkádat.

A törökök fürdőkultúrája egészen más. Számukra a fürdés és mosdás vallási előírás volt. A Budán látható szép fürdőket is ők építették kupolássá.

A magyar nép köztudottan tiszta nép volt. Már a nomád magyarság körében is divat volt a fürdősátor felállítása a táborban. Egy 1015-ből származó királyi adománylevélben már szó van a pécsváradi bencéseknél lévő nyilvános fürdőről. Itt a személyzet nőkből állt, akiket férfiak irányítottak. A napnak csupán egy bizonyos szakaszában lehetett fürdeni, ennek idejét kürtszóval vagy fürdőserpenyők kongatásával jelezték. Később már több fürdő lett. A városi rangra emeléshez a fürdőépítés joga járt. 1238-ban már Esztergomnak és Győrnek is volt saját fürdője. Szokás volt ebben az időben, hogy fürdőalapítványokkal segítették a szegények évenkénti ingyenes fürdését. A XV. században a fertőzések miatt megrekedt a gőfürdők és nyilvános fürdők fejlődése, szigorú rendeletekkel tiltották a közös medencék használatát. A török megszállás idején Budán kilenc fürdő állt. A Gellért fürdő helyén a szegények fürdője állt, a Rudas pedig az előkelőké volt. Ez idők alatt nem voltak koedukált fürdők. A férfiak jártak a Rudasba, a nők pedig a Sáros fürdőbe.

Mindezek ellenére Bethlen Miklós igen képzett magyar főúr a következőképp szólt a 17. században: Ritkán fürödtem, kivált hideg vízben; lábamat két hétben, néha minden héten mosattam, számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor, és gyengén a kezemet is hideg vízzel mostam; kezemet gyakran, de orcámat hacsak valami por, sár vagy valami gaz nem érte - sohasem mostam, hanem a borbély, mikor hetenként rabságomig a szakállamat elborotválta. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták."

Számos ősi kultúrát ismerünk, melyben a szappant használták ugyan, de a fürdést nem ismerték. A görögök és a rómaiak például szappan helyett bizonyos földfajtákat használtak és illatosították is. A babliszt például egyszerű toalettszappan volt.

Az idősebb Plinius szerint a szappant a germánok és a gallok készítették, de nem tisztálkodásra, hanem hajuk szőkítésére. A mai értelemben vett szappanról először 385-ben szólnak, 800 táján viszont már szappanfőzéssel is foglalkoznak. Faggyút és hamuzsírt főztek össze nagy üstben. Csak a múlt században terjedt el jobban a növényolajból készült szappan. Ez kellemesebb illatú, jobban habzik és még olcsóbb is mint a faggyúszappan, főleg, ha sóval kicsapatják belőle a glicerint, ami egyébként a robbanóanyagok gyártásának fontos alapanyaga.

Forrás: biopraktika.hu